Vissza a kezdõoldalra
 
 
            

Beszámoló a Magyar Golf Szövetség közgyűléséről

2008. február 26-án tartotta éves rendes közgyűlését a Magyar Golf Szövetség, amely a napirendi pontok elfogadása után Sugár András 2007-es évről szóló elnöki beszámolójával kezdődött.

Sugár elnök úr kiemelte, hogy vezetése alatt a szövetség a szakmai- és pénzügyekben is a teljes átláthatóságot szeme előtt tartva, a klubokkal és a golfélet más szereplőivel együttműködve végezte feladatait az előző évben. Ezen együttműködés eredményeként az MGSz elnöksége 2007-ben 9 alkalommal ült össze, ezek során pedig közel 120 határozat született.

Az MGSz pénzügyi beszámolójában az elnök úr a szövetség és a klubok közti pénzmozgás arányairól beszélt kiemelten, és hangsúlyozta, hogy a klubok több pénzt kapnak a különböző támogatási összegek révén, mint amennyit tagdíjként befizetnek. Ezt követte a szövetség közhasznú jelentése, valamint az Ellenőrző Testület értékelése, melyeket e testület elnöke, Dér Péter adott elő.

Az értékelés megállapította, hogy az MGSz bizonylati rendje és fegyelme tartalmilag és formailag is eleget tesz a vonatkozó szabályoknak, valamint hogy a szövetség költségvetése és a főkönyvi könyvelése átlátható. Az Ellenőrző Testület megállapította azt is, hogy a közhasznú célokra kapott támogatások felhasználása megfelelő és egyértelműen dokumentált, így azt elfogadásra javasolta.

Ezek után a közgyűlés nagy többséggel fogadta el a szövetség szakmai-, pénzügyi- és közhasznú jelentését is. Ezt követően egyhangúlag szavazta meg a közgyűlés Sugár András azon javaslatát, mely szerint az MGSz elnökségének létszáma 15 főre emelkedik. Majd a Pannonia Golf & Country Club képviselőjének alapszabály-módosító javaslata hangzott el, melyben a tavaly megszavazott mandátumszámításra vonatkozó szabályok eltörlését kérte a közgyűléstől. A tagság a téma megvitatása után a javaslatot elutasította.

A következő napirendi pont az elnök, valamint az elnökség megválasztása volt. Ennek során Sugár András további öt évre kapott elnöki megbízatást a közgyűléstől, miután ellenjelölt nélkül, nagy többséggel választották meg. Az elnökségi tagok megválasztása titkos szavazással történt, miután a meglévő 15 helyre 16 jelöltet állított a közgyűlés.

A szavazás eredményeként az elnökség összetétele a következő lesz:

Elnök:

  • Sugár András

Elnökségi tagok:

  • Fehér Tibor
  • Tringer László
  • Dr. Bábos Réka
  • Gamsz László
  • Juhász Sándor
  • Dr. Tasi László
  • Sarlós Tibor
  • Damian MacPherson
  • Gágyor Gábor
  • Timm Riggert
  • Hegyi J. Attila
  • Erdei Bálint
  • Varga Csaba
  • Závodszky Zoltán

A közgyűlés utolsó napirendi pontjában az MGSz 2008-as költségvetési tervezetét tárgyalta meg. Sugár elnök úr ismertetéséből kiderült, hogy a bevételek és a kiadások terén is növekedéssel számol a szövetség, különösen a szponzori hozzájárulásoknak köszönhetően, ugyanis a klubok által fizetendő tagdíj mértéke az idei évben alacsonyabb lesz az újonnan belépő klub jóvoltából, hiszen ugyanaz az összeg többfelé fog eloszlani. A tervezetből az is kiderült, hogy a kiadásokon belül szakmai, illetve marketing célokra kíván idén több pénzt költeni a szövetség, mint eddig. A költségvetési tervet a közgyűlés elfogadta.

 


  Iratkozzon fel hírlevelünkre! Az új tagok között havonta egy-egy két főre szóló hétvégi vakációt sorsolunk ki!

 
Magyar Golfszövetség