Az első golf szabályrendszert az Úriember Golfozók
Társasága (Company of Gentlemen Golfers) állította össze 1774-ben,
mely a következő pontokat tartalmazta:
| 1. |
A labdát a lyuktól egy ütőtávolságra kell tee-re helyezni.
|
| 2. |
A tee-nek a földön kell lenni.
|
| 3. |
A tee-ről elütött labda cseréje nem megengedett.
|
| 4. |
Kövek, csontok vagy bármilyen törött ütő, amely a labda
útjában van nem mozdítható el, kivéve a green-en, ott
is csak a labdától egy ütőtávolságon belül.
|
| 5. |
Ha vízbe kerül a labda, az szabadon kivehető és az akadály
mögé hozható. Tee-re helyezve bármely ütővel megjátszható,
melyért egy ütést az ellenfélnek engedünk, mivelhogy a
labda így ki lett hozva az akadályból.
|
| 6. |
Ha a labda, bárhol is legyen az, egy másik labdával
érintkezik, az első labdát kell felemelni, amíg a másik
labdát el nem ütik.
|
| 7. |
Gurításnál a labdát becsületesen a lyukra irányítva
kell megjátszani, nem az ellenfél labdáját célozva, amely
ráadásul nem is a lyuk irányában fekszik.
|
| 8. |
Ha a labda úgy vész el, hogy mások azt felemelik, vissza
kell menni arra a pontra ahol ez történt, egy másik labdát
leejtünk és az ellenfélnek engedünk egy ütést ezért a
szerencsétlenségért.
|
| 9. |
A gurítás útját a labdától a lyuk irányában nem lehet
kijelölni sem ütővel sem bármilyen más dologgal.
|
| 10. |
Ha a labda reptét bármely személy, ló, kutya vagy bármi
más megállítja, az így megállított labdát úgy kell megjátszani,
ahogy az fekszik.
|
| 11. |
Ha ütés céljából lendítettük az ütőt, és az a lefelé
lendítés alatt bármilyen módon eltörik, akkor azt is egy
ütésnek kell számolni.
|
| 12. |
A lyuktól legtávolabb elhelyezkedő labdát kell mindig
először megjátszani.
|
| 13. |
Ha a labda vizesárokban, árokban vagy töltésen fekszik,
mely a pálya javítására szolgál, de nem a Scholar's hole
vagy a Soldiers line, az nem tekintendő akadálynak, a
labdát ki kell venni, tee-elni és bármely ütővel meg lehet
játszani.
A Tiszteletreméltó Társaság (Honourable Company) szabályai
átértelmezik a labda érintéséről szóló szabályt. Ez a
szabálykönyv azt is előírta, hogy a labdát úgy kell megjátszani,
ahogy az fekszik.
A pályán kívüli területért járó büntetést először 1899-ben
említik, mint távolság büntetést. 1920-ban vált ütés és
távolság büntetéssé, mely a mai napig érvényben van.
További megjegyzések és bírálatok találhatóak a korai
szabályokkal kapcsolatban Clapcott könyvében a Some Comments
on the Articles and Laws in Playing Golf-ban, 1945.
Jelenleg a Royal and Ancient Club a mérvadó testület
a szabályalkotások és változtatások terén. Ezt a pozíciót
hivatalosan 1897-től birtokolja, amikor is a Golf Bizottság
Szabályait (Rules of Golf Committee) egyöntetűen megalapították.
(A Bizottság 15 tagból áll.) |